Tartalom átvételfelhívás

Rendkívüli tanítási szünet több hajdú-bihari településen

2012. február 5. - 18:04

Eltérő időtartammal hétfőtől rendkívüli tanítási szünet lesz a hideg idő miatt tizenhárom hajdú-bihari településen - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-nek.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület felhívása

2012. február 4. - 21:27

A rendkívüli hideg miatt sok családnak gondot okoz otthonaik fűtése. Különböző csatornákon jutnak el hozzánk a jó szándékú emberek felajánlásai. Ezért ezúton szeretnénk felhívással élni, hogy aki tüzelővel, tartós élelmiszerrel tud segíteni a rászorulókon, azt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület központi számán tegye meg:

NFM: március végéig elérhetőek a napkollektoros pályázat forrásai

2012. február 1. - 15:44

A napkollektoros pályázat vissza nem térítendő forrásai március végéig elérhetőek, a még meglévő keret közel egy milliárd forint - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Szavalóversenyt hirdetett az Írószövetség

2012. január 27. - 19:02

Márai és kortársai címmel szavalóversenyt hirdetett a Magyar Írószövetség. A megmérettetésre fővárosi középiskolás diákok jelentkezhetnek.

Már csatlakozhatnak az éttermek a Torkos Csütörtök akcióhoz

2012. január 18. - 14:42

Az éttermek és vendéglátóipari egységek mellett idén kereskedelmi szálláshelyek is csatlakozhatnak a Torkos Csütörtök elnevezésű akcióhoz országszerte.

EU-ellenes tüntetésre hív a Jobbik

2012. január 14. - 11:37

A Jobbik szót emel az Európai Bizottság szerdai ultimátumával szemben, mely a rendszerváltás óta a legdurvább támadás függetlenségünk ellen. Tüntetés szombaton.

Hungaria semper libera - Eva Maria Barki felhívása

2012. január 13. - 07:49

A Bécsben élő Eva Maria Barki, neves nemzetközi jogász felhívást tett közzé a magyar nép önrendelkezése és Magyarország szuverenitása védelmében.

A hónap végéig lehet jelentkezni a kerekesszékes szépségversenyre

2012. január 10. - 14:05

Január 31-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az első magyarországi kerekesszékes szépségversenyre, melyet február 25-én rendeznek Budapesten.

Tegyük gyümölcsözővé gyermekünk életét!

2011. december 23. - 07:36

Alig egy hónap múlva megtudjuk majd, hány iskolaköteles felvidéki gyermek kapta meg szüleitől azt a lehetőséget, hogy anyanyelvén tanulhasson.

Allergiás tüneteket okoz a karácsonyfa-szindróma

2011. december 19. - 15:42

A lakásban felállított karácsonyfákon képződő penészgombák számtalan egészségügyi panaszt, köztük asztmás légzést, köhögést, álmatlanságot és légszomjat is okozhatnak - figyelmeztetnek amerikai kutatók.

Képzőművészeti pályázat a kerékpározás népszerűsítésére

2011. december 13. - 13:28

Az Artbike kerékpáros művészetet támogató projekt képzőművészeti pályázatot hirdet Kerekezz, keretezz! címmel, a pályázat témája a kerékpáros szubkultúra és a biciklis életforma bemutatása.

Béketüntetésre hív a Jobbik Irán védelmében

2011. november 28. - 08:46

A Jobbik pénteken 18 órától a budapesti amerikai nagykövetség előtt tart békedemonstrációt, tiltakozásul az Iránt fenyegető háború ellen.

Nem segítenek a fogyasztói csoportok a végtörlesztésben

2011. október 29. - 03:54

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy a fogyasztói csoport konstrukciók nem alkalmasak a végtörlesztés megoldására.

Mentsük meg az erdélyi magyar orvosi egyetemet!

2011. szeptember 15. - 05:49

Mentsük meg a magyar oktatást a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen! Magyar főtanszékeket és magyar tagozatokat követelünk a kezdetben színmagyar MOGYE-n! Foglalkoztassák a magyar professzorokat! - Az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének felhívása:

Több felvidéki település is szorgalmazza a kétnyelvűséget, a magyar nyelv szélesebb körű használatát

2011. szeptember 14. - 16:25

Több délnyugat-szlovákiai város - Somorja, Dunaszerdahely, Révkomárom - után a kelet-szlovákiai Szepsi (Moldava nad Bodvou) önkormányzata is felhívást adott ki a magyar nyelv használatának bővítése érdekében. A Kassához közeli település azt szorgalmazza, hogy a vállalkozók alkalmazzák és tartsák tiszteletben a magyar nyelvet. A közintézményeknek és vállalkozóknak címzett felhívás kedden este született. A tizenhárom tagú képviselő-testület (melynek nyolc MKP-s és három Hidas tagja van) egy tartózkodás mellett egyöntetűen támogatta a kezdeményezést - írja a Bumm.sk hírportál.

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes