állampolgári jogok
A pozsonyi úton vagy a bratislavai úton lakik? A Vág, a Duna, a Garam vagy a Váh, Dunaj és a Hron partján fekszik a magyarlakta települések jó része?
Az ország összes pszichiátriájára egységesen jellemző problémákat tár fel az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány a Jelentés a pszichiátriai kezeltek emberi jogi helyzetéről Magyarországon - 2011 című kiadványában.
Azt hazudták a rendőrök éveken át - és a bíróság szintén éveken át ebben a téves hitben volt -, hogy békétlenek voltak az emberek.
Mentsük meg Ilonka nénit! - jelszóval szimpátiatüntetést szerveznek Rimaszombatban Tamás Aladárné Szűcs Ilona mellett, akit a napokban szólítottak fel a szlovák hatóságok, hogy adja le szlovák személyi okmányait.
HVIM-elnök: Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában, ahol a lakosság 84 százaléka magyar, egy kereskedelmi áruház reklámújsága kizárólag román nyelvű legyen.
Szabó Máté ombudsman szerint az alapellátásban dolgozó háziorvosok és a betegek számára is hátrányos következményekkel járhat, hogy kizárólag az önkormányzat hatáskörébe tartozik a körzetkialakítás és körzetmódosítás jogosultsága, ezért megállapításait megküldte a nemzeti erőforrás miniszternek és felkérte, kezdeményezzen jogszabály-módosítást az ügyben.
Szeptember 30-ig kell a szlovák kormánynak kidolgoznia állásfoglalását Malina Hedvig strasbourgi beadványával kapcsolatban. Elméletileg lehetséges a peren kívüli békés rendezés is, de arról, folynak-e ilyen tárgyalások, egyik fél sem nyújthat tájékoztatást. Malina Hedvig, akit öt éve, 2006. augusztus 25-én támadtak meg Nyitrán, 2007. november 22-én fordult a Strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz.
Ütős és lényegre törő plakátokkal jelent meg az utcán a szenttamási Emberi Jogi Központ, amely a délvidéki magyarságot kívánja emlékeztetni saját törvényadta jogaira. A képen egy régi típusú és egy újfajta szerb személyi igazolvány látható, míg az egyiken a szerb, addig a másikon már a magyar helyesírással szerepel a név az okmányon.
Miközben a sajtó Budaházy futball-labdájával és a "hajszál híján" felrobbantott főkommunisták mártíromságával vonja el a nyilvánosság figyelmét, a kormány a T/1426. számú törvényjavaslattal szerdán a Rendőrségi törvény olyan módosítását kívánja átvinni a Parlamenten, amely elfogadása esetén az ötvenes évek totális diktatúráját, "csengőfrászát" hozná vissza Magyarországra a nyilvánvalóan amerikai nyomásra meghirdetett "terrorizmus elleni háború" jegyében.
Sajnálatos, hogy eddig egyetlen parlamenti párt sem tartotta fontosnak, hogy kiigazítsa az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, amely nyilvánvaló hazugságokat állít hazánkról legutóbbi jelentésében. Ha valami, akkor ez az ENSZ jelentés egészen biztosan nem segít a cigányság integrációjában – mondta Mirkóczki Ádám.
A hollandiai fríz kisebbségi nyelv joggyakorlata példaértékű a romániai és szlovákiai magyar anyanyelvű lakosság számára. Hollandiában, Romániához hasonlóan létezik egy kisebbségi nyelv, a fríz, amelyet az ország északi részén, Frízországban, beszéli egy majd félmillió fős autonóm kisebbség. A fríz nyelv a holland nyelvtől eltérő önálló nyelv, amely nagyon közel áll a régi angol nyelvhez.
Dr. Lukács Tamás az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság rendkívüli ülésén 2010.07.27-én, arrogánsan lesöpörte Dr. Gaudi-Nagy Tamás javaslatát, amelyben a 2010. július 4-én, az Erzsébet téren történt jogellenes tömegoszlatás napirendre vételét és kivizsgálását kérte:
Több tiszteletet a helyi közösség iránt!
75 százalék vagyunk, magyarul olvasunk, beszélünk!
Kétnyelvű feliratokat akarunk! — ilyen és ehhez hasonló feliratú lapokat, transzparenseket mutattak fel a tegnap este a sepsiszentgyörgyi Billa nagyáruháznál szervezett, néhány perces villámtüntetés résztvevői.
Egész Szlovéniában mintegy 6000 magyar él, tehát körülbelül tizedannyi, mint Erdélyben egyedül Nagyvárad városában. Az önálló Szlovénia létrejötte után a kilencvenes évek végére azonban meglehetősen anyanyelvbarát jogi, törvényi szabályozás jött létre. A mintegy másfélszáz-fős helyi magyar értelmiség rájött, hogy a kétnyelvűség a magyarul tudók számára állásokat, pénzt és egyéb lehetőségeket jelent, és megpróbálja a törvényi kereteket tartalommal feltölteni. Nézzük mire jutottak!