Szebb Jenő
Nem csitul a Marian Cozma gyilkosaira kirótt másodfokú bírói ítélet nyomán a közfelháborodás, és ez jól is van így, mert azt mutatja, hogy a magyar társadalom igazságérzetét, önvédelmi reflexét egyelőre nem sikerült totálisan elsorvasztani, bármekkora is az ez irányú igyekezet.
Schmitt Pál doktori címe nem igazi. Gyurcsány szakdolgozata a jeles szerző szerint igazi, csak nincs meg... Emberek! Egyáltalán volt itt valakinek pályaalkalmassági, oltási vagy bármilyen egyéb bizonyítványa az elmúlt húsz évben arról, hogy elismert szakértőként taszította árokba az ország szekerét? Lehet, hogy csupa olyan alak szúrt ki velünk az elmúlt évtizedekben, aki nem is kapott erre engedélyt?
Mivel a Szebb Jövő szerkesztőségében túltengenek a kihasználatlan kapacitású mimikaszakértők, grimaszkutatók és arcológusok, tűkön ülve várták a mai napot, hogy végre közzétehessék tudományos igénnyel összeállított (és természetesen másolt) szakdolgozatukat a Fidesz két köztársasági elnökéről, Schmitt Pálról és Áder Jánosról. Kérdésünkre elmondták, hogy a doktori értekezés azért nem tartalmaz lábjegyzeteket, mert csupán arcok szerepelnek benne, lábak nem.
Tízegynéhány évvel ezelőtt, életem egy zaklatott szakaszában tartozott nekem ötezer forinttal egy jóember. Egynapos lejáratra kapta kölcsön az összeget, ami akkoriban a fizetésem jelentős hányadát képezte. Retró jellegű ötezresről van szó; Széchenyi, a legnagyobb magyar még halványbarna miliőben tekintett ránk vissza a bankjegyről, nem pedig kékeslilában, mint manapság.
Mi, jobbikosok hosszú évek óta szeretnénk megértetni a szavazópolgárokkal, hogy a magyar politikai életben a törésvonal már jó ideje nem holmi bal- meg jobboldal között húzódik, hanem a valóban nemzeti elkötelezettségű mozgalmak, illetve a "rendszerváltást" levezénylő, vagy végigasszisztáló és elhazudó jelenlegi politikai elit között.
Nekem az emberek embere 2010 nyara óta van a bögyömben. Akkor történt ugyanis, hogy Schmitt Pál az ifjúsági olimpia kapcsán elkezdett mindenféle nacionalista plüssállatokkal bohóckodni. Pontosabban szólva nem is bohóckodni, hiszen véresen komolyan képviselte a saját álláspontját a plüssállatokon túl bizonyos nemzeti jelképeket illetően is, és ez bizony nagyon nem vicces egy magyar köztársasági elnöktől.
Legújabb blogbejegyzésem törzsanyagát lopott holmi fogja képezni, és ez roppant stílszerűnek nevezhető, hiszen a téma mindvégig Schmitt Pál lesz. Ennek jegyében magam sem nevezem meg a forrásaimat, legyen elég annyi, hogy az internet, oszt jónapot.
Undok, ködös februári reggel. Olyan igazi, végtelenül lehangoló. Amikor a szél csontig hatolóan járja át az embert, és kiszellőzteti belőle a maradék életkedvet is.
Ó, be szépek is voltak azok az idők, amikor még nem a Jobbik, hanem az MSZP képezte a Fidesz ellenzékét Debrecenben, igaz-e, alpolgármester úr?
Igen, azt hittük, hogy amikor átmegyünk Ausztriába, akkor legfeljebb egy piros-fehér sorompó fogja érzékeltetni, hogy másik ország területére léptünk.
Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy arról a bizonyos Selymes Tiborról van szó. Arról a Selymesről, aki nem is olyan régen még a Loki játékosa volt. (Milyen büszkék voltunk, hogy hozzánk igazolt!) De aztán beigazolódott, hogy ez bizony az a Selymes...
A történetet ma már mindenki ismeri, aki csak egy kicsit is követi a Kárpát-medence híreit. A székelyföldi jégkorongtornán a magyar-román meccs után a román csapat tagjai - mind székelyek lévén - együtt énekelték a magyar Himnuszt a vendégek játékosaival, sőt, még a Székely himnuszt is. Botrány.
Azt gondolom, Orbán nem egy hiú ember. Ha netán valami baj lenne a hallásával, akkor nem derogálna számára, hogy hallókészüléket hordjon.
A megoldás annyira kézenfekvő, hogy szinte szégyellnünk kell magunkat, amiért nem láttuk mindjárt értekezésünk elején a kristálytiszta rögvalóságot.