"Fizetni kellett a parkolásért, holott be sem lehetett állni a parkolókba. Miért nem adtak hólapátot a parkolóőrök kezébe, hogy legalább takarítsák el a havat?"
Rengeteg visszajelzést kaptam a körzetemből, hogy a közbiztonság megint látványosan romlott, ami persze negatívan befolyásolja a lakók életkörülményeit.
Hajdú-Bihar megyében négy helyszínen tartott lakossági fórumot Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő asszony országjáró körút keretében.
Debrecen város elfogadta a 2012. évi költségvetésének koncepcióját. A Jobbik-frakció csupán kötelező formaságnak tekintette a szavazást.
Évzáró interjú Kőszeghy Csanád Ábellel, a cívisvárosi Jobbik elnökével, a nemzeti ellenzék debreceni frakcióvezető-helyettesével.
Idén is kettőskeresztet állított a debreceni Jobbik a Petőfi téren. Advent második vasárnapján az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt.
A jobbikos városatyák szerint Kelemen György, a Kesó Kft. vezetője vagy tájékozatlan, vagy tudatosan vezeti félre a debreceni közvéleményt.
Állítsuk meg a falurombolást! - jelszóval kezdett országjáró akciót a nemzeti párt a kistelepülések kormányzati halálra ítélése elleni tiltakozásul.
Heves vita alakult ki a Városháza Nagytanácstermében Debrecen város 2011. évi háromnegyed éves gazdálkodásáról, valamint a 2011. év költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletének módosítása kapcsán. Az ellenzéki képviselők egymást váltva vonták kérdőre az előterjesztőt, Kósa Lajost képviselő alpolgármestereket – mivel maga a polgármester úr nem volt jelen a közgyűlésen - azokat a csöppet sem egyértelmű és logikus lépésekről, amelyek a beszámolóban és a rendeletmódosításban találhatók.
Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik a tervezett új belvárosi bevásárló- központról, amelyet Debrecen főépítészének, Kováts Ákosnak a testvére, Kováts András tervezett.
"Jövő januártól a megyei önkormányzat egy gittegyletté válik, és csak arról kell majd döntenünk, hogy melyik párt melyik képviselője mettől meddig rágja a gittet."
Többségében egyetértett a debreceni Jobbik-frakció az október havi rendes közgyűlés előterjesztéseinek megtárgyalása során. Képviselőink egyebek mellett támogathatónak találták az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. törzstőkéjének emelésére és a további taggyűlési döntések meghozatalára tett javaslatot. Megszavazták az Önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium közötti együttműködési megállapodás megkötését, amely a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumban a 2012/2013. tanévtől indítandó katonai szellemiségű nevelési programot tartalmazza.
"Olyannyira feltölt az a sok szeretet és kedvesség, amelyet az emberektől kapok látogatásaim során, hogy ebből nyerem a munkámhoz szükséges energiát is."
Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a Hajdú-Bihar megyében történt visszaélések és törvénysértések gyanúja miatt tett feljelentésekről számolt be sajtótájékoztatóján.
Országos szinten is egyre inkább világos, hogy ki az, aki magára akasztja a nemzeti szalagot, és ki az, aki szívében viseli azt – hangsúlyozta a debreceni Jobbik frakcióvezetője, Ágoston Tibor.
Hogyan értékeli a Jobbik-frakció városi közgyűlésben betöltött szerepét az elmúlt egy év tükrében?
Mi, jobbikos képviselők nagy lendülettel és elszántsággal vágtunk bele a munkába, s valamennyien küldetésnek érezzük, hogy a választópolgárok érdekeit képviselhetjük. Egyik legfőbb célunk az volt, hogy ezt a megfoghatatlan és elszámoltathatatlan politikai életet áttörjük, és valamilyen másfajta utat mutathassunk azoknak, akik ebben a városban megmaradni szeretnének.