Deczki Anna
Számos kérdésben született egyhangú döntés Debrecen Megyei Jogú Város ma tartott közgyűlésén, néhány előterjesztés azonban súlyos vitákat és sárdobálást váltott ki a frakciók között.
Ágoston Tibor jobbikos frakcióvezető egy Kósa Lajos által elhangzott – az államfői poszttal kapcsolatos - mondattal kezdte meg a Sportkollégium megmentéséért tartott sajtótájékoztatót a nagyerdei intézmény előtt: nem egy „se hús, se hal”, hanem egy karakteres elnök kell. Helyzetünkre lefordítva azt mondom: a városunknak pedig olyan vezető kell, aki nem koncként tekint a húsos fazék adta lehetőségre.
Mitől függ vajon, hogy Debrecenben ki vásárolhatja vissza ősei házát? Kováts Ákos főépítész például megvehette az Arany János utcán az egykori nagyszülői házat, a hat generációt kinevelt Csapó utcai ingatlant viszont nem vásárolhatja vissza az ott lakó Dr. Bakay Mária. De nemcsak nem vásárolhatja vissza, a hivatalos döntés értelmében nem is bérelheti tovább, ennek konkrét okát azonban egyik illetékes sem tudja megmondani.
Konyár községben, a helyi emberekkel való beszélgetések során szerzett információkról, a tarthatatlan közbiztonsági hiányosságokról, valamint az elhatalmasodott bűnözés lehetséges megelőzéséről tartott ma sajtótájékoztatót Kulcsár Gergely és Rubi Gergely jobbikos országgyűlési képviselő.
Debrecen Megyei Jogú Város tulajdonosi bizottságának törvénytelen működéséről, valamint az ez ügyben keletkezett kormányhivatali döntésről tartott ma sajtótájékoztatót Varanyi Sándor jobbikos önkormányzati képviselő.
Sok más egyéb mellett a bánki állattartás új szabályozásáról, a nyugdíjasok fürdőbelépői kedvezményeinek megnyirbálásáról, szociális ellátások térítési díjairól, ingatlanok értékesítéséről is döntött ma Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése. Néhány kérdésben a Jobbik-frakción belül kicsapta a biztosítékot a fideszes hozzászólásokra újabban nagyon is jellemző tiszteletlenség és flegmaság.
Áll a bál, mert amióta néhányan összefogtak az óriási méreteket öltött bűnözés ellen, azóta a település élete lépésekre sarkallta a Belügyminisztériumot is. Na persze nem azért, mert a tisztelt minisztérium a szárnyai alá kívánja venni a végletekig elkeseredett, megfélemlített és kifosztott lakosságot, hanem azért, hogy onnan fentről bizonygassa: a falu közbiztonsága teljesen átlagos a környező településekhez képest.
A tavaly nyáron bezárt Debreceni Csoport Húsipari Kft. sorsáról és az annak állítólagos megmentéséért folytatott kezdeményezésekről tartott sajtótájékoztatót ma Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője.Kulcsár szerint egyértelmű, hogy valaki nem mond igazat, ezért a sajtón keresztül felszólította Kósa Lajost, hogy mondja el az igazságot.
A városvezetés szégyenletes döntése ellenére is felállította a székely-magyar rovásírásos helységnévtáblát Józsa Hajdúböszörmény felőli határában a Józsai Turul Egyesület. A tábla leleplezését egy színvonalas, az 1848-49-es szabadságharcra is megemlékező ünnepség előzte meg, amelyen Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő is beszédet mondott.
A Jobbik szerint Hajdú-Bihar megyében újra felbukkant néhány gyanús ügy, ezek közül egyelőre egyet ismertetett Rubi Gergely országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatója keretében. Az ellenzéki honatya egy korábbi, személyét érintő ügyről is beszámolt: egy hajdúhadházi állampolgár korábban feljelentést tett ellene rágalmazás és becsületsértés bűntette miatt, a bíróság azonban nemcsak ejtette a vádakat, de félmillió forint kártérítést ítélt meg számára.
Közel húsz ügyben – zömében egyhangúan – hozott döntéseket ma a debreceni képviselő-testület, óriási port kavartak azonban a költségvetés, a bölcsődei gondozási díj, valamint a Sípos Utcai Óvoda magasabb vezetőjének lemondása körüli körülmények. A polgármester és az alpolgármesterek sziporkázóan osztották a lekicsinylő jelzőket a pulpitusról, s minden javaslatukat és döntésüket alaposan megmagyaráztak.
Mivel a kommunizmus szó is helyet kapott az emlékművön, a polgármester dühében megtiltotta a koszorúzást a sárándi iskola tanulóinak.
A hivatalos határozatok hiánya miatt nem bontatta el még Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete azt a sárándi Posta előtt álló 56-os emlékművet, amelyet a Sárándi Hagyományőrző Egyesület állíttatott. Az egyesület tagjai és a helyiek demonstrációt tartottak az esetleges bontás ellen.
"Fizetni kellett a parkolásért, holott be sem lehetett állni a parkolókba. Miért nem adtak hólapátot a parkolóőrök kezébe, hogy legalább takarítsák el a havat?"
Rengeteg visszajelzést kaptam a körzetemből, hogy a közbiztonság megint látványosan romlott, ami persze negatívan befolyásolja a lakók életkörülményeit.