Tóth Imre
Itt a tavasz, a felcseperedő nemzedék nagy örömmel veti bele magát a kellemes napos idő nyújtotta szabadtéri szórakozásba. Ehhez a játékos időtöltéshez elsősorban a játszóterek adnak kellő lehetőséget a csöppségek számára. Örömmel nyugtáztuk, hogy Debrecen különböző részein a játszóterek megújulnak, szépülnek, megfelelő biztonságot és érdekes, új játékokat adva a gyerekek sokaságának.
Kedves Szigeti úr! Most nem a mindenki által ismert, 2010-es országgyűlési választás első fordulójában tanúsított hozzá nem értésről írnék, hanem az utána beadott jogorvoslatom elbírálásáról.
Mint jó magyar állampolgár, természetesen egy radikális párt tagja és elkötelezett híve, magánszemélyként kifogással éltem az általam valósnak vélt, választással kapcsolatos jogszabálysértés miatt. Ezt a kifogást beadvány formájában benyújtottam az Országos Választási Bizottsághoz elektronikus úton, 2010. április 14-én, a törvényes határidő lejárta előtt. Másnap, 15-én e-mailben megkaptam a határozatot, ami szerintem nem hivatalos közlési forma. A kifogásomat érdemi vizsgálat nélkül elutasította az OVB. Indoklásként megállapítja, hogy a beadványban nem jelöltem meg választási jogszabálysértést.
Debrecen városát sokmilliós kár érte. Mint debreceni polgár, jogom van tudni, hogy kit terhel mindezért a felelősség! A Debreceni VSC labdarúgó csapata, melynek egyik tulajdonosa az önkormányzat, 2007-ben leigazolta Rudolf Gergelyt egy francia klubtól. Ez önmagában még nem lenne gond, habár akkor még a nevezett játékost nem jegyezték valami magasan. A csapat a játékossal egy négyéves szerződést írt alá, ami utólag nézve jó döntésnek bizonyult. Rudolf bejátszotta magát a nagycsapat kezdőjébe, egyre látványosabban és eredményesebben futballozott.
Kedves Árvai Köves bértollnok elvtárs! A Debrecen újságban megjelent Rosszabbik című cikkére reagálnék pár mondatban. Ön a cikk elején jól vázolta az országban meglévő gondok egy részét, ezzel talán még nem is lenne baj, viszont a megoldást a mérsékelt erőben (Fidesz) látja. Úgy gondolja, a pattogó jelszavak mögött nincs átgondolt, felelősségteljes tervünk a megújulásra, s harsányságunkkal csak növeljük a bajt, a felszínes radikalizmusunk pedig előre láthatóan zsákutcába fut. Nos, ha venné a fáradságot, és elolvasná az Új Erő választási programját (gondolom, lenne rá ideje, mert a Fideszét nem tudja elolvasni, ugyanis az nem létezik), akkor láthatná, hogy igenis van átgondolt programunk a felvázolt problémákra.
A mai magyar valóságra az irodalom egyik gyöngyszeme, Wass Albert Intelem című verse talán a legjobb példa, ami megmutatja számunkra a helyes utat is egyben. A vers így hangzik:
A félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!
Te bús magyar, kit száműzött hazád
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is otthagyott.
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te és a többiek,
s amíg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le ne törölitek:
Magyar földön nem lesz új Magyarország,
gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!
Terjeszkedik Debrecen belterületén, a Nagyerdőn egy gyógyszergyártó cég, ami természetesen veszélyes anyagokkal foglalkozik. Nemsokára kész az új épület. Úgy látszik nekik ezt szabad. Ez a cég a Pallagi úton rengeteg fát kivágott, hogy oda parkolókat építsen. Úgy látszik nekik ezt is szabad. Debrecen tüdejét vegyi anyagokkal mérgezni, és annak alkotóelemeit, a fákat kivágni egy izraeli cégnek ezek szerint lehet, ami számukra nem bűn. Pedig az! Bűn! A városvezetés, azon belül Kósa Lajos polgármester ennek az izraeli cégnek a kiszolgálói, amiért hagyják, hogy szennyezzék és pusztítsák erdőinket!
„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik.
Még szerencse, hogy ma Magyarországon „Demokrácia” van. Ha nem tudnám, el sem hinném, hogy az van.
Hogy történhet meg az ebben az országban, hogy egy jogszerűen és törvényesen bejegyzett, demokratikusan működő pártnak, a JOBBIK-nak az elnökét elhurcolják a rendőrök, csak azért, mert ül egy parkban a füvön? Miközben köztörvényes bűnöket elkövető „emberek” ülnek a Parlamentben, a mentelmi joguk mögé bújva. Teszem hozzá, a JOBBIK a legutóbbi országos választáson a harmadik erővé nőtte ki magát. Hét megyében megelőzte a még kormányzó MSZP-t is. A rendőrség annyira lezüllött, hogy már csak a regnáló hatalom kiszolgálója. Az emberek jogba és demokráciába vetett hite már rég megkopott, vagy eltűnt.
A magyar nép mindig is befogadó nép volt. Rengeteg náció telepedett le az ország területén, volt, amelyik önszántából, és volt, amelyik kényszerből. Valamilyen módon majdnem mindegyik népcsoport be tudott illeszkedni a magyar társadalomba, elfogadva annak erkölcsi és morális normáit. Természetesen ezen a területen is vannak kivételek. A cigányság az egyik olyan kisebbség, és reményeink szerint meg is marad kisebbségnek, amelyik ezeket a normákat nem tudja, és nem is akarja elfogadni.
Kedves Kósa Lajos!
A Fidesz a legnagyobb „Baromság”! Egy kis választási matematikát ajánlanék a figyelmébe. A 2002-es országgyűlési választáson a legtöbb képviselői mandátumot a Fidesz-MDF választási szövetség szerezte. Tehát ez a közös listán induló szövetség nyerte meg a választást.
Viszont mivel sem az MSZP-vel, sem az SZDSZ-szel nem tudott koalíciót kötni, ezért nem tudott kormányt alakítani. Milyen jól jött volna egy koalíciós partner, gondolok itt a MIÉP-re. Ön szerint 340 ezer szavazatot vett el a MIÉP a Fidesztől. Talán, ha partnert látnak a MIÉP-ben, és csak 0,5 %-kal segítik őket, bekerülnek a parlamentbe, és máris lett volna kivel kormányt alakítani!