Ismerős Arcok: Erdély 2003.

Ha elindulsz végre, mindig csak keletre tarts, sohasem nyugatnak
S ne félj, hogyha estére kóbor kutyák a sarkadban ugatnak
Nincs oly erő, mely útjába állhatna már hótiszta szavaknak
S nem engedi, hogy kezet nyújtson, ha kell magyar a magyarnak

Arra indulj, hol az "igen" csak igent jelent, és hihetsz az embernek
Súlya igazán az adott szónak van, és nincs helye "lehet"-nek
Arra indulj, hol a zászlót még tisztelik, és hogy a haza mit jelent
Nem kellett tanulni soha, csak tudják és érzik a szívükben itt bent.

Nagyvárad - Arad - Segesvár

Most, hogy megjöttem, utam végén itthon vagyok, és nézem a hegyeket
A partjára ülök, s a jéghideg Küküllőben hűtöm az üveget
A fenyők illatát érzem, s ha jól figyelek, hallom a szavukat
"Isten hozott, testvér!" - súgják, és lassan meghajtják magukat

Most, hogy örülnöm kéne, látod, mégis-mégis csak hallgatok
Az eső csöpög szép csendben, s én a régmúltra gondolok
Nyolcvanhárom éve, az eső a könny az arcomon
Piros vérünk fehér havon, zöld fű növi majd (jaj) tavaszon

Kolozsvár - Székelyudvarhely - Zetelaka

Most, hogy örülnöm kéne, látod, mégis-mégis csak hallgatok
Az eső csöpög szép csendben, s én a régmúltra gondolok
Nyolcvanhárom éve, az eső a könny az arcomon
Piros vérünk fehér havon, zöld fű növi majd tavaszon.

(Práder - Nyerges)